Odavágott az Alkotmánybíróság Orbánéknak a rokkantnyugdíjak miatt

Úgy trükközött a kormány a felülvizsgálati rendszerrel, hogy kevesebb támogatást kelljen fizetni a rokkantaknak, és ez még a becsicskított Alkotmánybíróságnak is szemet szúrt.

Odavágott az Alkotmánybíróság Orbánéknak a rokkantnyugdíjak miatt

Az Alkotmánybíróság hosszas vita után kimondta, hogy a kormány megszegett egy, az emberi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződést azzal, ahogy az elmúlt években elvette a rokkantnyugdíjasok juttatásainak nagy részét – írja az Index.

Az ügy lényege, hogy 2012-ben a kormány a rokkantsági ellátórendszer és a rokkantság szintjét megállapító felülvizsgálati rendszert úgy alakította át, hogy nem alkotott olyan szabályokat, amelyek az ellátásra jogosultak tényleges fizikai állapotának javulását és az átalakítás előtt kapott ellátását figyelembe vették volna.

Magyarán megrövidítették a rokkantakat:

törvényi trükközéssel sikerült elérni, hogy

olyan emberekről állapítsák meg, hogy sokkal jobban vannak, akik nem voltak sokkal jobban (csak egy új vizsgálattal ugyanarra a bajukra már jobb százalékos értékeket kaptak),

erre hivatkozva aztán drasztikusan megvonták a rokkantsági ellátásukat, sokaknak nagyon komoly anyagi gondokat okozva ezzel.

Az AB mostani döntése szerint a törvény bizonyos részei így ellentétesek az Emberi Jogok Európai Egyezményével, ezért előírja a bíróságoknak, hogy a rokkantsági ellátásuk visszavágása miatt pereket indítók ügyében ne azokat a százalékos minősítéseket vegyék figyelembe, amiket a 2012-es új rendszerben kaptak az emberek, hanem azt, hogy ténylegesen javult-e az emberek egészségügyi állapotuk. Az Országgyűlést pedig kötelezi, hogy 2019. március 31-ig úgy módosítsa a törvényt, hogy az ne sértse a strasbourgi emberi jogi egyezményt – olvasható az Index cikkében, melyben a teljes 2011-ig visszanyúló kálvária végigkövethető.

További hírek