Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

A temetőben tudta meg egy közszolga, hogy kirúgták

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatója 2018. augusztus 14-én.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatója 2018. augusztus 14-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

Nem teketóriáznak a nagy közigazgatási leépítésben, melynek során 6810 ember veszíti el az állását, és amiről először Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt idén augusztusban.

A HVG szerint elképesztő kapkodás övezi a kormányzati kirúgásokat. A lap megjegyezte, amiről már korábban mi is hírt adtunk, hogy

volt olyan, aki az ügyfélkapun tudta meg, hogy már nincs állása.

A lap ennél extrémebb példát is hozott:

az egyik kirúgottnak a halottak napi temetőlátogatás közben szóltak, hogy, bizony, útilaput kötöttek a talpára.

A lapnak nyilatkozó Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint azért volt ilyen kaotikus a leépítés, mert olyan politikai komisszárok végezték a piszkos munkát, akik még nem láttak közelről tisztességes érdekegyeztetést.

A cikk szerint a központi közigazgatás 12 ezer munkavállalójának 8-10 százalékát érinti, a 24 ezer főt foglalkoztató háttérintézményeknél pedig az alkalmazottak 8 százalékát küldik el.

A HVG azt írta, van olyan minisztériumi osztály, ahol olyan kevés ember maradt, ami már a napi működést veszélyezteti. Az elbocsátásokkal több lesz a maradók terhe, ugyanazt a munkát kevesebben végzik majd el. A cikk szerint a kirúgások közepette a Miniszterelnökségen még az utóbbi napokban is folyamatosan interjúztatták az állásra jelentkezőket, ami nettó ellentmondásnak tűnik a leépítés tükrében.