Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Nekiment a mama az újkígyósi tesitanárnak

Extra feladatot kapott a gyerek, mert nem volt tesicucca, a temperamentumos nagyi megtorolta.

A rendőrség csütörtöki közlése szerint az eset még szeptember 10-én történt a békési Újkígyóson. Az 55 éves nagymama azt sérelmezte, hogy a fiúnak guggolásokat kellett csinálnia, amiért nem vitt tornafelszerelést.

A nagyi ezért rokonaival tanítási időben megjelent a sportpályánál, ahol a 7. osztályos unokájának éppen testnevelés órája volt, majd

Szidalmazták, fenyegették a tesitanárt, és az 55 éves nő egyszer hátba is ütötte a pedagógust.

A tanár a támadás során nem esett el, nem is sérült meg, de a rendőrök az újkígyósi nőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2018. november 8-án átadta az ügyészségnek.