Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt

Életmód

Megszűnik egy kedvelt tévécsatorna Magyarországon

Diplomatának adta ki magát egy részeg ukrán cigarettacsempész az M3-ason

Büntetőeljárást indítottak egy 54 éves ukrán férfi ellen, aki ittasan közel 17 millió forint értékű csempészett cigarettát szállított autójával hétfőn az M3-as autópályán, majd az őt megállító rendőrök előtt diplomatának adta ki magát – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A rendőrök azért állították meg az autópályán haladó férfi járművét, mert bizonytalanul haladt a forgalmi sávokban. A járművezető az igazoltatás során

azt mondta a rendőröknek, hogy diplomata, majd átadott egy lengyel magánútlevelet és egy diplomáciai mentességet igazoló okiratot, ami hamisnak bizonyult.

Mivel a helyszínen felmerült a gyanú, hogy a férfi ittas állapotban vezette a járművet, mintavételre előállították. Az általa vezetett jármű átvizsgálása során annak utas– és csomagterében közel 17 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök, valamint előkerült több hamisított okirat és forgalmi engedély is.

Az ukrán sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétsége és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit és a gépkocsiban szállított jövedéki terméket költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt átadták a további eljárás lefolytatására illetékes Nemzeti Adó– és Vámhivatal munkatársainak.

Szörnyű tragédia történt Demecserben

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség

Jelentős mennyiségű speedet találtak egy budapesti dílernél

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Megszólalt a rendőrség a szombathelyi kórházban ápolt, bántalmazott csecsemő ügyében

Elkapták az Andrássy úti Louis Vuitton-bolt kirablóit