Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Visítanak a jobbos kommentelők egy Telekom-reklám miatt, pedig egy NER-ügynökség készítette

Szügyig gázolt a tarsolylemezes netezők lelkében az új telekomos reklámfilm, ami tényleg elég furára sikerült, de annyira azért nem, hogy válogatott méregnyilakkal kellene telelövöldözni az online sztyeppét.

Furának is igazából csak azért fura, mert kell hozzá némi szövegértés, valamint legalább annyi türelem, amíg a kisfilm véget ér, hogy összeálljon a mondandó.

A reklám ugyanis arról szól, hogy mi mindenre szokás használni azt a kifejezést, hogy „tipikusan magyar”, pedig inkább tipikus sztereotípiák ezek (amiket persze senki nem szeret), hogy aztán elhangozzék a végső tanulság: csak az a fontos, hogy „a mostban élők” szerint mi a tipikusan magyar. Például kitalálni a lehetetlen, példát mutatni, új értelmet adni valami értékesnek, ilyesmik.

Ezen a nem túl bonyolult gondolatmeneten zakóztak el a hisztinemzeti kommentelők, de annyira, hogy ilyen hozzászólások árasztják el most a Telekom közösségi felületeit:

  • „Agyhalott libsik … azt sem tudjátok, hogy arccal merre vagytok… Deviáns, retardált csürhe!”
  • „Szégyen!!Lemondom az összes előfizetést…..liberális majmok,ìgy is teljesen átmostátok már a fiatalok agyát!Ez nem reklám,progaganda a szép új világhoz!!!!”
  • „Kedves Magyar testvéreim! Bojkottáljátok ezt a magyarellenes, liberális agyrémet! Nehogy már azt higyjék eldönthetik mi és (ahogy a videóból kiderült) ki a magyar!”
  • „Vigyétek Afrikába a cégetek!Sok agymosott,ferdehajlamú selejt.”

A szomorú a sztoriban, hogy a hozzászólások alapján nagyon kevesen nézhették végig a reklámot, és még annál is kevesebben értették meg. A vicces részére a 444.hu világított rá:

a jobboldali kommentelők között ekkora felháborodást generáló videót a NER propagandakampányait készítő, Rogán Antal minisztériumától évi sok tízmilliárdos közpénzes megbízásokat bezsebelő Balásy Gyula ügynöksége alkotta meg. A G7 éppen kedd reggel írt arról, hogy a Balásy-cégcsoport a Magyar Telekom „tipikusan magyar” szlogenű kampányával igyekszik a közpénzes megbízások mellett a kormánnyal jó viszonyt ápoló multiknál is megvetni a lábát. Balásy pedig mára a NER legnagyobb PR-osa lett, miután idén nyáron az állami reklámpénzek kiszórásáért felelős hivatal váratlanul szerződést bontott az addigi két kegyelt, Kuna Tibor és Csetényi Csaba ügynökségeivel.

Aki még bírja idegekkel ezt a fertőt, itt megnézheti a werkfilmet is: