Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Egészségügy

Tömeges ételmérgezés volt egy magyar kórházban

Sinéad O’Connor áttért az iszlám vallásra

Az ír énekesnő új vallásának megfelelő új nevet is választott, mostantól Shuhadának kell hívni.

RövidenRöviden
Sinéad O’Connor áttért az iszlám vallásra
Fotó: Twitter/Shuhada’ Davitt

A művész egy Twitter-üzenetben köszönte meg muzulmán hittársainak a támogatást. Mint fogalmazott, döntése

„bármely intelligens hittudós útjának természetes következménye”.

Előzőleg Umar al-Qadri ír imám is közzétett egy videót, amelyen az énekesnő az iszlám hűségnyilatkozat szövegét mondja.

A nevét tavaly már Magda Davittre változtatott Sinéad O’Connor nem először beszélt a nyilvánosság előtt vallási kérdésekről. 1992-ben az amerikai televízióban élő adásban tépett szét egy fényképet, amely II. János Pál pápát ábrázolta. Hét évvel később egy kiszakadt egyház Lourdes-ban pappá szentelte, ám a Katolikus Egyház, amely ezt a nők esetében tiltja, nem ismerte el a szertartást.

Az 51 éves ír énekesnő 1990-ben vált világszerte ismertté a Nothing Compares 2 U című dallal, Prince szerzeményével, amelyet 2015 áprilisi budapesti koncertjén adott elő utoljára a Művészetek Palotájában. A popzene történetének hírhedt lázadója akkor, a koncertet megelőző sajtóbeszélgetésen előre jelezte, hogy politikai és vallási kérdéseket ne tegyenek fel neki, mert ezekre nem válaszol.

Ez is érdekelhet

Szétverték, csikkekkel, sörrel öntötték tele a Keleti pályaudvar zongoráját

Őt választották a Nemzet Színészének

Meghalt Tordy Géza színművész

Mi történt? Bencsik Andrásék durván beleszálltak az ajnározott Petőfi-filmbe: „minden vonatkozásban rossz lett”

Elhunyt Eötvös Péter zeneszerző

Londonban is bemutatták Rákay Philip könnyes szemmel ünnepelt Petőfi-filmjét