Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Volner János a közmédiában nyírja tovább a Jobbikot

Valamiért hirtelen fontos lett a közmédiának Volner véleménye.

Ma reggel az M1-en azzal a vezérgondolattal haknizott az ellenzéki párt parlamenti frakciójából október elején kitett képviselő, hogy folyamatosan csökken a Jobbik létszáma.

Volner felidézte, hogy amióta független képviselő lett, tiltakozásul ketten távoztak, s a lépésük újabb kilépési hullámot generált a pártban.

Mint mondta, mivel a tagság egy része a Mi Hazánk Mozgalomhoz pártolt, a Jobbik nem tud mást tenni, mint az „alkalmazottait bevetni”, azt a látszatot keltve, hogy társadalmi igényre válaszolnak akcióikkal.

Nem szabad ilyen őszintétlennek lenni, tehát ha nincs aktivista, akkor nem kell úgy tenni, mintha lenne

– magyarázta Volner, és példaként a közmédia székházánál lezajlott tegnapi tojásdobálós akciót hozta fel, amelynek jobbikos résztvevőiről Facebook-oldalán írt. A Jobbik fizetett alkalmazottai állnak amögött, hogy tojással dobálták meg az épületet – mondta, hozzátéve: ott volt például az ifjúsági tagozat alelnöke, valamint országgyűlési képviselőjelöltek, a párt alelnöke.

A tévéfelvételek alapján kivehető, hogy Kálló Gergely, a Jobbik 11. kerületi választókerületi elnöke arra a kérdésre, hogy mikor kell dobálni, azt mondta: „ha Szaszi szól”. Szaszi, azaz Szabó Gábor a Jobbik pártigazgatója, aki a helyszínről irányította a tojásdobálást

– fejtette meg Volner János az M1 nézőinek, és tovább is ment: szerinte a tojásdobálás egy jól szervezett, központi akció volt és nem arról van szó, hogy „spontán népharag” tört ki!

Volner-bohóc 2017-ben: „a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározzák az uniós támogatások”

„Huxit Pártra” nevezik át a Volner Pártot, legfőbb céljuk mostantól: kiléptetni hazánkat az EU-ból

Volner János bejelentette, hogy Márki-Zay Péter egy „két lábon járó sértés”

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Magyar Péter bejelentette az EP-választási jelöltjeit

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében