Támogatná a korszerű fogamzásgátló szereket az Együtt

Az Együtt - a Korszakváltók pártja tb-támogatást javasol a korszerű fogamzásgátló és esemény utáni tablettákra. A párt emellett a pedagógusok és a szülők bevonásával növelné a prevenciót és javítaná a felvilágosítás helyzetét.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy 2016-ban Magyarországon mintegy harmincezer abortuszt hajtottak végre. Hozzátette, hogy eközben a 15-19 éves korosztályban rendkívül magas a szülések száma.

Hajdu Nóra a kormány mulasztásának nevezte, hogy még mindig nem tartják be a magzati élet védelméről szóló törvény rendelkezéseit. A jogszabály alapján ugyanis a rászorulók rendelkezésére kellene bocsátani a fogamzásgátló tablettákat, de a gyakorlatban az állam csak az abortusz esetén segít rajtuk - közölte. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a fogamzásgátló tabletták beszerzése havi 3-4 ezer forintba kerül, ezért azokat nem engedheti meg mindenki magának.

Forrás: MTI (2018. január 19., péntek)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: