Szakértő: egyértelműen a magyar közösséget fenyegette a román kormányfő

Egyértelműen az erdélyi magyar közösséget vagy annak képviselőit fenyegette meg a román kormányfő szerdán, a magyarellenes hangok várhatóan egész évben folytatódnak - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő az M1 aktuális csatorna esti műsorában szombaton.

A román kormányfő szerdán este a Dcnews.ro portál tájékoztatása szerint a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: "világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".

A szakértő kiemelte, hogy a román kormányfő felháborodást kiváltó kijelentése egy órákon át tartó, magyargyűlölő műsorban hangzott el, amelyben egy meghívott kivételével valamennyi megszólaló a magyarokat gyalázta. A román politikában ez a mentalitás manapság általános, mivel kiderült, hogy a román elit semmi korszakalkotó teljesítménnyel nem készült a centenárium megünneplésére, ezért inkább a magyarokra mutogatnak - tette hozzá.

Pászkán Zsolt szerint a román politikai válság is a magyarellenességet erősíti. Hangsúlyozta, hogy Mihai Tudose - sok más román politikushoz hasonlóan - a túlélésért küzd és pártján belül a soviniszta tábor támogatását szeretné megnyerni.

Forrás: MTI (2018. január 13., szombat)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: