Szakértő: 35-40 ezer katonája lehet Szíriában a Hezbollahnak

Körülbelül 35-40 ezer katonája lehet Szíriában a Hezbollahnak - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő a libanoni radikális síita szervezetről szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő az általa következetesen terrorszervezetnek nevezett Hezbollahról megjegyezte, lassan utánpótlási vonalat épít ki Szírián keresztül Libanon és Irán között. Jelenleg már több katonája lehet Szíriában, mint az Aszad-rezsimnek - tette hozzá.

Izraelnek lépnie kell az ügyben, annál is inkább, mert több ezer rakéta előállítására képes gyárat épít a Hezbollah Dél-Libanonban - mutatott rá.

A Hezbollah szerint "új stratégiai fázist" kezdetét jelenti az, hogy a szíriai légvédelem szombaton lelőtt egy F-16-os izraeli harci repülőgépet. Előzőleg Izrael egyik harci helikoptere lelőtt egy iráni drónt - amely szombat hajnalban behatolt Izrael területére - majd iráni célpontokat támadott Szíriában.

A síita szervezet szombaton azt közölte: az eset után a zsidó állam légiereje nem tudja majd úgy használni Szíria légterét, mint eddig. A fejlemények azt mutatják, hogy a régi egyensúlyok végérvényesen megbillentek - tette hozzá az Irán támogatását élvező Hezbollah, amely csapatokkal segíti Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimjének erőit a szíriai polgárháborúban.

Forrás: MTI (február 14., szerda)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: