Nyári színházi fesztivál kezdődik Zalaegerszegen

A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál (ZA-KO) produkcióval július elsején megkezdődik a nyári színházi rendezvénysorozat Zalaegerszegen, a Kvártélyház udvarán

A ZA-KO fesztiválon tíz kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között, a színházi programsorozat július 10-én zenés színházi produkciókkal folytatódik.

A városban több éves hagyomány, hogy a kvártélyházi nyár kortárs művészeti programmal is kiegészül - idézte fel Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a szerdai programismertető sajtótájékoztatón.

A ZA-KO programja a kortárs magyar szerzők műveire épül, a fesztivál történetében idén először színházi produkciók - köztük sci-fi játék, kortárs krimi, komédia, gyermekelőadások - és a koncert programok mellett táncelőadással is várják a közönséget: az Aukció című kortárs táncelőadást Gergye Krisztian adja elő július 7-én - jelezte Gáspár Anna, a Manna Kulturális Egyesület elnöke.

A nyitóelőadás a Rejtélyes viszonyok című krimi lesz. A fesztivál második napján Kortalan kortárs címmel rendeznek szépirodalmi estet: az első felvonásban Herczeg Adrienn, Járó Zsuzsa kortárs műveket (esszéket, novellákat) ad elő, a második felvonásban Szily Nóra beszélget színésznőkkel és meglepetés vendéggel - ismertette Gáspár Anna.

Hozzáfűzte: a fesztivál díszvendége lesz Németh Ákos író, aki felolvasó-színházi előadás keretében Zalaegerszegen mutatja be Shakespeare művének új fordításában az Othello című drámát.

A fesztiválprogramban szerepel a Bocs, félrement című vígjáték, Kurt Vonnegut azonos című novellája alapján színre viszik az Isten hozott a Majomházban! című sci-fi játékot. A Loveshake - az élet összeráz című előadáson közismert dalok és izgalmas koreográfiák segítségével mutatják be egy kapcsolat történetét.

A gyermeket két előadással várják: bemutatják a Vitéz László menyecskét keres című bábjátékot, a Boribon muzsikál elnevezésű koncerten pedig Marék Veronika szövegére komponált dalok hangzanak el. A fesztivált Tordai Teri és lánya, Horváth Lili szereplésével egy új magyar színházi darab, a Nőkből is megárt. című produkció zárja július 8-án.

A ZA-Ko fesztivál előadásain többek között Hirtling István, Kovács Patrícia, Szabó Győző és Rezes Judit lép színpadra.

Az augusztusban kezdődő a zenés színházi estekre új produkcióval is készülnek - tájékoztatott Tompa Gábor, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. ügyvezető igazgatója. A Szép nyári nap című Neoton musicalt Tompa Gábor Kornél rendezésében viszik színpadara. A nosztalgikus történet a hetvenes években, egy építőtáborban játszódik, az előadáson felcsendülnek a Neoton örökzöld dalai. A főbb szerepeket Debrei Zsuzsanna, Szakály Aurél, Ecsedi Erzsébet és Hertelendy Attila játssza.

A nyári színházi estéken a Lovagias ügy című zenés vígjátékot és a Csárdáskirálynő című nagyoperett is láthatja majd a közönség a Kvártélyház udvarán.

Forrás: MTI (június 13., szerda)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: