MNB: enyhén emelkedtek az inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók

Az inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók (a keresletérzékeny és a ritkán változó árú termékek és szolgáltatások éves inflációja) enyhén emelkedtek az előző hónaphoz képest, ugyanakkor továbbra is érdemben elmaradnak a maginflációtól - állapította meg az inflációs folyamatok értékeléséről, és a középtávú inflációs hatások mértékéről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden közzétett elemzés.

Az előző hónaphoz képest az infláció 0,1 százalékponttal csökkent, míg a maginfláció 0,1 százalékponttal emelkedett. A keresletérzékeny termékek és szolgáltatások éves inflációja azonban szeptemberben is csak 2 százalékra emelkedett, de a ritkán változó árú termékek áremelkedése sem nőtt 2,3 százalék fölé.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi adatai szerint az éves maginfláció 2,9 százalékosra emelkedett, ami 2014. januárja óta a legmagasabb adat, míg az éves fogyasztói árindex 2,5 százalékos volt.

Az MNB szakértőinek elemzése szerint az infláció mérséklődését részben a feldolgozatlan élelmiszerek, részben a szabályozott árú termékek körébe tartozó tankönyvek árának csökkenése okozta.

A feldolgozatlan élelmiszerek - szezonálisan igazított és adószűrt - árcsökkenését elsősorban a friss gyümölcsök árának mérséklődése okozta - tették hozzá. A feldolgozott élelmiszerek - szezonálisan igazított és adószűrt - árai augusztushoz képest enyhén tovább emelkedtek, amihez döntően a tej és a tejtermékek folytatódó áremelkedése járult hozzá.

Az iparcikkek szezonálisan igazított árai enyhén emelkedtek az előző hónaphoz képest, a nem tartós iparcikkek csoporton belül az áremelkedést főként a ruházati termékek áralakulása okozta. Az iparcikkek árának alakulását a mérsékelt importárak árleszorító hatása, valamint a folyamatosan élénkülő belföldi kereslet kettős hatása alakítja - mutatott rá az MNB elemzése.

Szeptemberben a piaci szolgáltatások árai az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal emelkedtek. A termékkör esetében a korábbi évekre jellemzőnél enyhén magasabb árdinamikát figyelt meg az MNB, amit az internet és mobiltelefon-előfizetések árának növekedése magyaráz.

Forrás: MTI (október 10., kedd)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: