Megnyílt az Ezüstgerely 2018 kiállítás

A Magyar Olimpiai és Sportmúzeum kiállítóépületében, a SportAgórában kedden megnyílt az Ezüstgerely 2018 - Sport a kortárs magyar művészetben című kiállítás.

Az ünnepélyes megnyitón Szabó Lajos, a Sportmúzeum igazgatója, az Ezüstgerely albizottság elnöke kiemelte, hogy harmincadszor adták át az 1961-ben alapított Ezüstgerely díjakat.

Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára hangsúlyozta, hogy a MOB alapvető feladata a sportban rejlő értékek megőrzése, terjesztése.

"A művészeti alkotásokkal más rétegekhez, illetve más szempontból jut el a sport" - mondta. Ezúttal öt kategóriában 127 alkotó pályázott 592 művel. A zsűri döntése alapján 70 művész 183 alkotása került be a kiállítás anyagába, amely április 7-éig, keddtől szombatig 10 és 17 óra között látogatható.

Az Ezüstgerely albizottság - hagyományainak megfelelően - hangsúlyozottan művészi igénnyel készült, a sport, az olimpia, a testnevelés és a természetjárás, azaz a testkultúra egész területének témavilágát felölelő alkotásokat várt képzőművészet, alkalmazott művészet, sportfotó, irodalom és film-videó kategóriában.

A pályázat kiírója a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, lebonyolítója a Nemzeti Sportközpontok - Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkársága.

Esterházy Péter író posztumusz életműdíjban részesült.

A sportfotó kategóriában az MTVA/MTI két munkatársát is díjazták: Ezüstgerely-díjat kapott Illyés Tibor, elismerő oklevelet pedig Komka Péter.

Ezüstgerely-díjasok:

Alkalmazott művészeti kategória

Földes Zoltán: Állítható fekvenyomópad

Sportfotó kategória

Illyés Tibor beadott munkái

Irodalom kategória

dr. Takács Ferenc: Irodalom és testkultúra

Ezüstgerely életműdíj (posztumusz): Esterházy Péter

Film-videó kategória:

Simonyi Balázs: Ultra

A képzőművészeti kategóriában a zsűri az Ezüstgerely díjat nem adta ki.

Forrás: MTI (március 13., kedd)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: