LMP: a kormány két év alatt 80 milliárd forint adókedvezményt adott a multiknak

A kormány összesen 80 milliárd forint értékben biztosított adókedvezményt "kedvenc multinacionális cégeinek" 2012-2014 között - mondta Kanász-Nagy Máté, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök "ordas nagyot lódított", amikor Tusványoson azt mondta, a kabinet a nagy multiellenes harcban elvett profitból támogatja a családokat, szerinte ugyanis ennek az ellenkezője az igaz.

Kiemelte, a kormány mindent megtett hogy eltitkolja a nemzetközi nagyvállalatoknak biztosított adókedvezmények adatait, az LMP azonban hároméves pereskedés után meg tudta szerezni a 2012-2014 közötti adatokat.

Ez alapján a legnagyobb adókedvezményt, 40 milliárd forintot az Audi kapta az említett időszakban, ezt követi a Hankook több mint 17 milliárd forinttal, a Hamburger Hungária erőmű 9 milliárd forinttal és a Bridgestone 6,6 milliárd forinttal.

A szóvivő emellett szólt arról is, hogy a kormány további 140 milliárd forint értékben adott különböző beruházási támogatásokat, az Audinak például négy alkalommal 23 milliárd forint értékben.

Az LMP a kormány jelenlegi gyakorlatával ellentétben nem a multinacionális cégeknek, hanem a magyar kis- és középvállalkozásoknak nyújtana beruházási, munkahelyteremtési és közbeszerzési támogatásokat.

Forrás: MTI (augusztus 13., vasárnap)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: