Felnőttszerepben próbálhatták ki magukat gyerekek a gyermekjogok világnapján

Kipróbálhatták magukat felnőttek szerepében és elmondhatták a véleményüket a világról, a társadalomról és a közéletről gyerekek a gyermekjogok világnapján, az Egyesült Nemzetek Gyermekalapja (UNICEF) kezdeményezésére indított Gyerekhang-programban.

Az UNICEF hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint, a gyerekek egy kis időre "elfoglalhatták" többi között az országos rendőrfőkapitány, az oktatási jogok biztosa, államtitkárok, nagykövetek és cégvezetők irodáit. Felszólalhattak a Parlamentben, szerepelhettek színházakban, bepillanthattak a tűzoltók, a mentők és több ismert nagyvállalat dolgozóinak munkájába.

A világnap alkalmából hétfő este kéken világítanak Budapest dunai panorámájának meghatározó elemei, például a Lánchíd is - olvasható a közleményben.

November 20. a gyermekjogok világnapja, az ENSZ 1959-ben ezen a napon fogadta el a gyermekjogi nyilatkozatot, 1989-ben pedig a gyermekjogi egyezményt, amelyet Magyarország 1990-ben írt alá. Az UNICEF ezen a napon világszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekeket megillető jogokat ugyanolyan alapvető kötelesség tiszteletben tartani és megvédeni, mint a felnőttekét.

Forrás: MTI (november 20., hétfő)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: