Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai piacok

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei csütörtökön, miközben a befektetők a jegybanki döntések hatásait latolgatták.

Az előzetes adatok szerint a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,61 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,44 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,75 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,30 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,34 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,73 százalékkal esett.

A várakozásokkal összhangban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatot emelt, míg a Bank of England és az Európai Központi Bank nem változtatott monetáris politikáján. Az EKB elemzői ugyanakkor jelentősen javították az euróövezet gazdasági növekedési előrejelzését, de továbbra sem számítanak arra, hogy közép távon elérhető lesz inflációs célszám. Mario Draghi, az EKB elnöke megerősítette, hogy minden lehetőség nyitva marad a gazdaság élénkítését célzó eszközvásárlási programot illetően, a döntéseket a gazdasági kilátások és a pénzügyi feltételek alakulásától teszik függővé.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,85 százalékos nyereségben, 62,97 dolláron, a januári szállítású WTI-é pedig 0,30 százalékos pluszban, 56,77 dolláron forgott.

A New York-i részvénypiacok fő mutatói emelkednek. A nyugat-európai tőzsdék zárásakor a Dow Jones ipari átlag 0,12 százalékos, az S&P 500-as 0,05 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,23 százalékos pluszban állt.

Egy euróért 1,1776 dollárt adtak este fél hat után, 0,42 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A bitcoin árfolyama 1,14 százalékkal, 16 350,20 dollárra emelkedett a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon, míg a New York-i székhelyű Gemini online kereskedési felületen 0,47 százalékos nyereségben, 16 549 dolláron állt közép-európai idő szerint este fél hat után. Ezenközben a chicagói opciós tőzsdét üzemeltető CBOE Global Markets határidős piacán (CFE) az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése 16 860 dolláron, 1,40 százalékos mínuszban állt.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,58 százalékkal, 1256 dollárra nőtt.

Forrás: MTI (november 30., csütörtök)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: