A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak legújabb művei kiállításon

A Szentendrei Régi Művésztelep tíz alkotójának legújabb műveit mutatja be az a kiállítás, amely Ker(e)tben címmel csütörtöktől látható a MANK Galériában Budapesten.

A március 19-ig látható tárlat Aknay János, Baksai József, Bánföldi Zoltán, Bereznai Péter, Buhály József, Csáki Róbert, Knyihár Amarilla, Krizbai Sándor, Martin Henrik és Nagy Barbara legújabb festményeit mutatja be.

A kurátori koncepció szerint a kiállításra olyan munkákat válogattak, amelyek valamilyen módon a szentendrei művésztelephez, a művésztelepet körülölelő ősi parkhoz kötődnek. A kiállítás címéhez is ez az ősi park adta az ihletett - hangsúlyozta Szepes Hédi művészettörténész, kurátor az MTI-nek.

Elmondta, hogy a kert a teljes életnek a metaforája, többek között az alkotásé is. Munkáikon a művészek nemcsak a külső, hanem a belső kertet is megjelenítették. Aknay Jánosnak szentendrei vonatkozású alkotásait, Baksai Józsefnek három kert témájú képét, Bánföldi Zoltántól fotó alapon készített festményt láthat a közönség. Bereznai Péter metaforikus alkotást mutat be, Buhály József természetelvű lírai absztrakt képet, míg Csáki Róbert Menyasszony című képén figurális kompozíció jelenik meg. Knyihár Amarilla a kert és a műterem tükröződését tárja a nézők elő, Krizbai Sándor mozgalmas, expresszív képe ugyancsak metaforikus mondandót tár fel, a szobrász Martin Henrik a festményén "a szemek világát" fogalmazza meg, míg Nagy Barbara a kert metaforikus értelmezését tárja a nézők elé - mondta.

Kifejtette, hogy a régi művésztelep alkotói minden évben bemutatkoznak a MANK Galériában és az alkotóknak évente fel kell ajánlaniuk egyik munkájukat, amelyek közintézményekbe kerülnek. Háromévente egy kuratórium dönt arról, hogy melyik művész kap műtermet. A műterem bérlői közé az idén három új művész csatlakozott: Knyihár Amarilla, Martin Henrik és Bánföldi Zoltán - magyarázta a művészettörténész.

Forrás: MTI (február 14., szerda)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: