A közönség szavazatait várják a Staféta program versenyzőire

Február 21-éig szavazhat a közönség a fővárosi önkormányzat Staféta pályázatának versenyzőire, akiket a konzulensként felkért játszóhelyek és ernyőszervezetek, valamint a kuratórium tagjai kilencven pályázó közül választottak ki.

A szavazók online kérdőív kitöltésével dönthetnek arról, hogy ki kapja a közönségdíjat - közölt az MTI-vel a program kommunikációjával megbízott ügynökség.

A jelöltek között Császi Ádám Templom című darabja, Fekete Ádám A Jeditanács összeül című előadása, Mészáros Máté United Space of Ambivalence című műve, Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című darabja, Pass Andrea Bebújós című előadása, valamint Szenteczki Zita és Juhász András A halál kilovagolt Perzsiából című produkciója és Vass Imre Standing Ground című darabja szerepel.

A főváros önkormányzat által második alkalommal meghirdetett Staféta pályázatra beérkezett nevezések közül első körben tizennégyet választottak ki a konzulensek, a Bethlen Téri Színház, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a Manna Produkció, a MU Színház, a Műhely Alapítvány, az Orlai Produkció, a SÍN Kulturális Központ, a Szkéné Színház és a Trafó Kortárs Művészetek Háza képviselői.

A kuratórium tagjai - Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Mácsai Pál, az Örkény István Színház igazgatója, Szabó György, a Trafó menedzser-igazgatója és Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke - döntöttek arról, hogy a konzulensek által felterjesztett pályázatok közül mely alkotások részesüljenek támogatásban.

A közönségdíj mellett a fővárosi önkormányzat nevében Szalay-Bobrovniczky Alexandra adja majd át a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját, Zappe László kritikus pedig a Fidelio Fortissimo-díjat.

Szavazni a http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/979976802/1/ oldalon lehet.

Forrás: MTI (február 14., szerda)


Kapcsolódó hírek
NYOMJ A TETSZIKRE A LEGFRISSEBB HÍREKÉRT: