Úgy tudni, lemondott püspöki tisztségéről Pásztor Dániel, akiről korábban úgy tartották, ő lehet Balog Zoltán utódja
A hírt egyelőre nem erősítette meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület. (Belföld)
13 kapcsolódó hír
Ezzel megszűnik püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is.
Balog Zoltán utódjaként emlegették a most távozott egyházi vezetőt. (Belföld)
Nemrég őt választották meg a zsinat alelnöki posztjára, korábban Balog Zoltán és a három másik püspök is őt javasolta zsinati elnöknek.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetője a hazai reformátusok „második embere” volt.
A Szemlélek szerint egészségügyi okok miatt dönthetett így.
A lemondás mögött magánéleti és egészségügyi okok állnak.
Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel – adta hírül a Református. Azt írják, hogy a lemondás – amelynek magánéleti, egészségi okai v
Pásztor Dánielnek megszűnt a zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is.
Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is – közö
Magánéleti és egészségügyi okokra hivatkozva mondott le Pásztor Dániel.
Megszűnt a zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is.
A tiszáninneni egyházkerület az egyház szabályai szerint választ majd új püspököt. (Belföld)
Pásztor Dániel csütörtökön közölte a döntését.