Rogyadozik az állam az adósság kamatterhei alatt, április végére összejött az eredetileg egész évre tervezett hiány
Négy hónap alatt 1500 milliárd ment el kamatokra, forintot tettek ki, ez 70 százalékkal több a tavalyinál.
12 kapcsolódó hír
A magyar gazdaság az első negyedévben visszatért a növekedési pályára.
Mostanra összejött az egész éves eredeti hiánycél 103,9 százaléka.
A magyar gazdaság az első negyedévben visszatért a növekedési pályára.
Nem hiába emelte meg múlt hónapban a hiánycélokat a kormány, brutálisan kiköltekeztek az év első negyedévében.
Főleg a kamatkiadásokra ment el sok pénz, ezt nem ellensúlyozta, hogy közel 10 százalékkal több adót fizettünk az államnak, mint tavaly.
Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyor
Az előző évhez képest jelentősen több pénz ment el kamatkiadásokra, nyugellátásokra és gyógyító-megelező ellátásokra is.
Április végéig 2597,5 milliárdos volt a deficit, a kormány mégis sikerjelentést adott.
A magyar gazdaság az első negyedévben visszatért a növekedési pályára. A kormány az egyensúly erősítésével is a gazdaság növekedését építi újra, ezért fokozatosan csökken
2024 áprilisában újabb 276 milliárd forinttal nőtt a költségvetési hiány, teljesült az éves céál 103 (Gazdaság)
Az alacsonyan tartott adók ellenére az előző év azonos időszakához képest az adó- és járulékbevételek 9,8 százalékkal magasabban teljesültek. A magyar gazdaság az első ne
A 2,2 százalékos gazdasági növekedéshez fenntartható bővülés kellene – mondta a Magyar Hangnak Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.