Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel
Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel csütörtökön a gázai övezetben folyó harcokra hivatkozva.
11 kapcsolódó hír
Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel csütörtökön a gázai övezetben folyó harcokra hivatkozva.
Törökország leállította az áruforgalmat Izraellel csütörtökön a gázai övezetben folyó harcokra hivatkozva. A török kereskedelmi minisztérium közölte, hogy utasítást adott
Izrael szerint a lépéssel Erdogan felrúgta a szabályokat.
Már korábban is életbe léptek török export korlátozások.
A gázai harcokra hivatkozva most egy ideig nincs áruforgalom a két ország közt.
„Ez egy olyan diktátor viselkedése, aki lábbal tiporja a török nép és üzletemberek érdekeit, és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi kereskedelmi megállapodásokat” – komme
Izrael válaszként bejelentette, hogy más alternatívákat keres.
Az ok a gázai háború. Az izraeli külügyminiszter szerint Erdogan úgy viselkedik, mint egy diktátor.
A török kereskedelmi minisztérium szerint az intézkedések mindaddig érvényben lesznek, amíg Izrael nem engedélyezi a segélyek megfelelő bejutását Gázába. Izrael a hazai t
Törökország az első Izrael fő kereskedelmi parterei közül, amely felfüggesztette mind az Izraelbe irányuló exportot.