Gyurcsány Ferenc: Régen volt ekkora kavarodás a magyar politikában
Gyurcsány Ferenc szerint az ellenzéki oldalon megjelent egy olyan erő, amely nem nyugati értékeket képvisel, sőt, éppen ellenkezőleg, nem titkoltan a Fidesz-kormány politikájával ért egyet.
7 kapcsolódó hír
Mindezt úgy fogalmazta meg, hogy Magyar Péter nevét le sem írta.
Magyar Péter felbukkanása óta először reagált nyilvánosan Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.
Hosszan sorolja Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke legfrissebb Facebook-posztjában, miben hasonlít Magyar Péter, illetve a mögötte álló „új politikai erő” nézetrendszere és me
Gyurcsány Ferenc a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségéről ejtett szót friss Facebook-bejegyzésében.
Üzent a Demokratikus Koalíció elnöke.
A volt miniszterelnök szerint érdemi átrendeződés zajlik az ellenzéki oldalon, de az átrendezés mögött nem az új erőt látja, hanem a DK, az MSZP, a Párbeszéd szövetségét.
Gyurcsány Ferenc kifejtette álláspontját a jelenlegi politikai helyzetről, a Demokratikus Koalíció elnöke Magyar Péter nevét nem említette, de új fejleményként írt egy ol