Szijjártó Péter: az atomháborús őrületnek csak a békepárti politikusokra való szavazással lehet véget vetni
Mielőbb le kell zárni az ukrajnai fegyveres konfliktust az atomháborús őrület megelőzése érdekében, és ehhez a békepárti erők előretörésére lenne szükség az európai parlamenti (EP-) választáson – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dusanbéban. A tárcavezető arról számolt be, hogy az emberiség a veszélyek korát éli, az ukrajnai háború negatív hatásait az egész
6 kapcsolódó hír
Szijjártó Péter ennek kapcsán pedig arra figyelmeztetett, hogy atomháború esetén minden és mindenki elveszik, amit józan ésszel senki nem akarhat.
A külgazdasági és külügyminiszter figyelmeztetett, Nyugat-Európa háborúpártisága szintet lépett.
Az emberiség a veszélyek korát éli, az ukrajnai háború negatív hatásait az egész világ nyögi.
Szijjártó Péter rámutatott, a közelgő EP-választásokon meg lehet akadályozni a harmadik világháborút.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint véget kell vetni az atomháborús őrületnek.
A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a nyugat-európai háborús őrület újabb dimenzióba lépett.