Saját kiskorú lányát és élettársáét is abuzálta egy volt rendvédelmi dolgozó
A gyermekek bántalmazásában időnként a nő is részt vett. Vádat emelnek ellenük.
13 kapcsolódó hír
Az abúzus és a bántalmazás addig tartott, amíg a sértettek nagykorúvá váltak és elköltöztek otthonról.
Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.
A szexuális zaklatásban a gyerekek anyja is részt vett.
Az ATV az első magántelevízió hazánkban. A minőségi, színvonalas, magas értékrendű műsorok készítését és sugárzását célul kitűző kereskedelmi csatorna.
Vádat emeltek egy volt rendvédelmi dolgozó és élettársa ellen szexuális erőszak miatt; a férfi a vád szerint éveken át abuzálta, olykor párja segítségével, saját és élett
Élettársát is rendszeresen bántalmazta. (Bűnügy-baleset)
10 éves kortól szexuálisan bántalmazta a saját és az élettársa lányát is, amikor a gyerekek ellen álltak, veréssel vagy megöléssel fenyegette őket.
Vádat emeltek egy volt rendvédelmi dolgozó és élettársa ellen, akik szexuális erőszakot követtek el.
A családfő tetteiről a nő is tudott, de nem lépett közbe, sőt olykor segítette is.
A férfi az élettársát is éveken keresztül bántalmazta.
A saját és az élettársa kiskorú lányát is abuzálta éveken át.
Élettársa is összejátszott a rendvédelmi dolgozó férfivel, akivel szemben abúzus miatt nyomoztak.
Az ügyészség minimum 22 év fegyházbüntetést kért.