700 ezer forintot kért, majd dublőrrel segített jogosítványt szerezni egy kecskeméti férfi
7 kapcsolódó hír
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség befolyással üzérkedés és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki a gépjárműoktatóként és a vizsgabiztosként dolgozó
Több sikertelen forgalmi vizsgát követően, 2020 novemberében – feleségével együtt – felkereste a kecskeméti férfit, mert ismerősétől azt hallotta, hogy ő segíteni tud a j
A forgalmi vizsga sikerült, de aztán jött a fordulat.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a gépjármű oktatóként és a
A csaló 700 ezer forintért vállalta, hogy intézi a jogosítványt.
Két összegben fizették ki a pénzt.